2016. január 14., csütörtök

22. Fejezet

  Tehetetlenül néztem körbe, mintha bármilyen tárgy is segíthetett volna rajtam. Nem fogom bántani gondoltam. Tűrőképességem valahol a határ szélén csüngött, hajlott kifele, mintha a szakadék szélén ácsorogtam volna, és mégsem használtam a kezem a visszaadásra. Pedig jót tett volna neki, de végtagom nem mozdult. Megfagyott a vér az ereimben is, dermedve ültem a poros padlón, mint valami rongy, akit ide-oda dobálhatnak.
  Hirtelen két fagyos marok ragadta meg vállaimat, túl erősek voltak, fájdalmak nélkül nem bírtam súlyuk nagyságát. Lynn dühös, őrült tekintettel nézett a szemembe, vicsorított farkas módjára, s egyre jobban szorított. Elbújt benne egy veszett állat, vagy mi? Nem az Alkonyatban vagyunk, hogy ő a vérfarkas, én pedig a vámpír. Ráadásul kezd elegem lenni a szorításából, és abból az idétlen képéből is. Minek is áltassam magam? Szívesen megragadnám a grabancát, ezért sem fogok többet várni erre a pillanatra. Sőt, esélyem se lenne rá több.
  Megragadtam mindkét kézfejét, amiket lehámoztam magamról, miközben erősen gyomorszájon rúgtam a szabadon levő lábaimmal. Egy hatalmas kiáltással hátra lendült, kiterülve a padlón, én pedig feltápászkodtam a földről, amilyen gyorsan csak tudtam. Lenézően tekintettem a lányra, tekintetünk összeakadt, egyikünk sem nézett másfele.
- Nem ismersz Lynn, de most megfogom mutatni.. ki vagyok valójában. - guggoltam le elé, elkapva  fakó barna haját.
- Úgy. Sem. Mered. - hergelt tovább, teljesen kifordulva magából, mire a titokzatos tartalékenergiájának köszönhetően a lökésével újra a koszba terültem ki, Természetesen a haját nem engedtem el, viszont Lynnt sem kis fából faragták. Elkezdett ütni, csapkodni, ahol csak ért, keserves hangon kiabált minden zagyvaságot a fülembe. Labancánál fogva  húztam a fejét közelebb hozzám, kerestem vele a szemkontaktust.
- Figyelj rám, Lynn! Hallasz engem! Térj észhez, LYNN! - Mivel nem reagált, fejét visszatoltam oda, ahol volt, s próbáltam leszedni magamról, mire egy hatalmas csattanás kiütött.
  A sötétség sokadjára nyelt már el, ám a mostani ébredés nem a legkellemesebbek közé tartozott. Szédültem, a fejem kettéhasadni készült, a homályban vörös vértócsát véltem felfedezni arcom mellett. Halk nyögésekkel tápászkodtam fel, látásom tisztult, akkor vettem észre a véres tenyeremet. Orromat kezdtem el tapogatni, semmi érdekes majd ajkaimhoz érve fájóponthoz érkeztem. Ezt a vereséget a szám járta meg. Letöröltem a piszokkal kevert vörös folyadékot a széléről, de még így is szörnyű látványt nyújtottam. Újabb kérdések cikáztak a fejemben. Mióta feküdhettem itt? Hova tűnt Lynn? Nem agyalhattam sokat ezen, igyekeznem kellett a mosdóba, csak ne lásson senki így. Felnyomtam egész testemet két karom segítségével, majd dülöngélve ballagtam ki a teremből. Az ajtófélfának támaszkodva kitekintettem a folyosóra, mi üresen tátongott, akár egy kiszáradt kút feneke. Biztosan még zajlott az óra. Ha nem ebbe a terembe lettünk volna, akkor hol a fenében van az osztályom? Na mindegy, célozzuk meg azt a WC-t. Szaporázva lépteimet, megindultam arra a bizonyos helyre, viszont nem egyedül.
- Dührohama volt? Az arcod alapján ez egy 'igen'-t jelent. - Thelma csípőre tett kezekkel mért végig, majd csak sóhajtott egyet.
- Nem órán kellene lenned? - suttogtam, miközben próbáltam eltakarni a szám.
- A tanár keresett, én meg felajánlottam, hogy megkereslek. És szükséged van a segítségemre, szóval menjünk csak szépen egy csap közelébe. - megragadta a karomat, és húzott magával a lányok "biztonságos helyiségébe". Szótlanul figyeltem, ahogy előhalászott a nadrágzsebéből két darab papír zsebkendőt. Komoly arccal felém nézett, már nyitotta a száját, de a szavak nem jöttek ki rajta. Az ajkak becsukódtak, majd eltűntek amint elfordult tőlem. Finoman bevizezte a kezében lévő tárgyakat, óvatosan megpuhította őket, majd visszafordult felém.
- Emeld fel a fejed! - Engedelmeskedtem az utasításának, hiába ellenkeztem volna. Értelmetlen dolgokat nem csinálok, felesleges, mint pár lánynál a smink. Sokat hasonlatozok, ugye? Szuper, akkor nem csak nekem tűnt fel. Visszatérve a szituációhoz, Thelma fájdalommentesen törölte le a rászáradt vért az arcomról, minden mozdulatától kiborsóztam, ahogy a hideg tárgy érintkezett forró bőrömmel. A sebhez érve már nem volt kellemes az ápolgatás. Halk szisszenésekkel vártam már a végét, mire a lány levette rólam a kezét.
- Még mindig hordasz szájmaszkot? - kérdezte, miközben kihajította a zsebkendőket a kukába.
- Néha. Miért?
- Nem logikus? Takard el vele a szádat. Egy kis korrektor még segíthet rajta, de nem garantált, hogy nem veszik észre. Szerintem nem akarsz Lynn miatt középpontba kerülni, mert bevert neked egy nagyot. - A tükör elé állva elborzadtam a látványtól. Alsó ajkam egyik fele feldagadt, és még a szélét egy seb is borítja. Szebben már nem is nézhetek ki, komolyan.
- Jelenleg nincs nálam. - motyogtam.
- Néha érezhetnéd magad mázlistának. Én mindig hordok magamnál. Hetedik óta nagy divatot teremtettél nálam belőle. Közel száz fajta szájmaszkom van otthon. - nevetett fel, majd beletúrt egyenes hajába. - A szekrényemben van. Gyere. - indult meg az ajtó fele.
- Miért segítesz? - állítottam meg gyanakvásommal. Várt, majd lassan megfordult komoly arcot vágva.
- Tudod, megérdemled végre már, hogy boldog légy. Gonosz voltam veled, megkeserítettem az életedet. Itt az ideje, hogy jóvátegyem a sok sérelmet, amit tőlem kaptál. - lesütött szemekkel támaszkodott az ajtónak. - Hosszú az út, a megbocsátásodtól messze állok, de igyekszem. - nézett fel rám. - Akkor.. jössz?


~


  A suli hátralévő részét egyedül töltöttem, mindenkit, akit tudtam, messziről elkerültem a fekete virágmintás maszkommal együtt. Furcsa pillantások, halk sugdolózások kísértek egész nap, alig vártam a hazaindulást.
  Amint elhagytam a hatodik óra után az iskola területét, elfogott a megkönnyebbülés. A borús égbolt nem jelentett gondot számomra, sőt nagy nyugtatásként ért. A lágy szellő csendesen játszadozott kósza hajszálaimmal, néhol teljes erőbedobással felkapta, majd le is ejtette. A régi, magányos parkon haladtam végig, ritkán járok erre, de most úgy éreztem szükségeim van egy kis gondolkodásra. Ez a hely annyi emléket idézett fel bennem, talán eddig soha nem is érzékenyültem el e pillanatokban. Viszont.. a következő percekben, ahogy sétáltam a kis tavacska fele, a szemem megtelt könnyekkel. Már nem lépkedtem nyugodtan, futni kezdtem a nádassal borított tóhoz. Az ott fürdőző madarak riadva szálltak fel, úsztak arrébb, esetleg elbújtak a bozótban. Lassítottam tempómon, mire megálltam. Lihegve vettem le hátamról a táskám, s lehuppantam a frissen nyírt fűbe. Térdeimet mellkasomhoz közel húztam, karjaimat finoman térdeimre fektettem. Előre meredtem a kékségbe, a lágyan hullámzó víz nem változott semmit. Olyan maradt, mint régen. Míg a körülötte lévő élővilág és környezete folyamatosan átalakul a jobb, illetve rosszabb irányba, ez a meder egy helyben áll. Hagyja az embert gondolkozni, emlékeket gyűjteni, merengeni a nagy semmin, és legfőképp élni.
- Tudtam, hogy itt talállak. - hallottam mögülem egy mély hangot. Tudtam, ki az, ezért sem fordultam meg. Az illető leült mellém, csendben figyelt felém, csupán a szemem sarkából láttam mit csinál. Azt is észrevettem, hogy kezével nyúl a karom fele, én pedig ösztönösen arrébb csusszantam.
- Bocsánat. - sóhajtott.
- Miért találsz meg mindig, Xavier? - pillantottam végül a srácra. Barna szemei csillogtak akár a napsugár, annak ellenére, hogy az égbolt sötét volt a szürke felhőktől, így eltakarva a Napot.
- Talán ekkora gondot okoz? - Ekkor felvont szemöldökkel néztem rá.
- Szerintem nem kell emlékeztetni arra, hogy nem vágyom a társaságodra. Kopj le.
- Treena..
- Nem érdekelsz. Hagyj békén egyszer, s mindenkorra. - határozott tekintettel figyeltem Xaviert, egyenesen a szemeibe bámulva.
- És ha kapnék egy esélyt? Kérlek, be tudom bizonyítani a másságomat! Kérlek... - könyörgött, de olyan szinten... Azt hittem sírva fakad. Eldönteni nehéz volt, igazat mond e, mégis valami azt sugallta, hogy hinnem kéne neki. 
- Menj. El. - Nem éppen az jött ki, amire várt, így dühösen feltápászkodott a helyéről, majd lelépett. Én elhiszem, hogy meg akar változni, de ha már az élet nem fenékig tejfel, akkor itt az ideje egy kis bizonyításnak. Nem fog nyugton ülni a seggén, várva a csodát. Biztosan fel fog keresni, mert amennyire ismerem, ő az a küzdő típus. 
  Majdnem egy teljes órát töltöttem ott a tavacskánál, mire végre rávettem magam, hogy induljak haza. 
Jumpy boldogan fogadott, szinte már feldöntött. Gyorsan adtam is neki kaját, közben pedig felkészítettem magam az új munkára. Bár nem teljes állású, csak próba idős, de jól jönne a pénz, így kénytelen vagyok elmenni. Na meg nem is olyan borzasztó egy szalonban segédkezni. Hirtelen a telefonom hangosan kezdett csörögni, ijedtemben alig tudtam kivenni a zsebemből, majd még fel is venni.
- Haló? - szóltam bele.
- Szia, Kentin vagyok. - döbbenten tartottam a fülemnél a telefont. - Csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem minden oké e. Egész nap kerültél... Baj van?
- Sz-szia. Én.. én.. nem. Vagyis.. nincs baj. - dadogtam, mint egy idióta. 
- De biztos? Ugye elmondod, ha valami nyomaszt? 
- Igen, Kentin. - lágyult el a hangom. 
- Remek. - nevetett a kagylóba. - Ugye kedden akkor átjössz segíteni? - Tényleg! Megígértem a korrepetálást. Ha nem mondja, elfelejtem.
- Persze. Hányra menjek? 
- Suli után mehetnénk egyszerre hozzám, ha az úgy megfelel neked.
- Igen, az jó lesz.
- Mond..
- Igen? - Szünet. Túl hosszú a várakozás. - Kentin?
- Igen igen, mondom. Csak.. nehéz megfogalmazni. Szóval... - mély levegőt vett. - Van e kedved eljönni velem egy koncertre? Két hónap múlva lesz.. novemberben. - Nagyokat pislogva ültem le a kanapéra. Jumpy csatlakozott mellém, azonnal lehunyva szemeit, hogy aludjon egyet, miközben fejét az combomra helyezte. Tehát, vázoljuk fel a helyzetet. Kentin elhívott.. egy koncertre. Ami azt jelenti.. EGY RANDIRA?! Nem várt fordulatok az életemben, képtelen vagyok elhinni. Tényleg elhívott? Biztos nem csak képzelődöm? 
- Tényleg? - tettem fel -számomra hülye- kérdésemet. Most leesik neki, hogy sose hívtak még el sehova, és tuti visszavonja, pedig szívesen vele tartanék. Lényegtelen kinek a fellépésére.
- Aha. - nevetett fel. - Szereted James Arthurt? - Azt mondta JAMES ARTHUR? Imádom azt a férfit, annyira szeretem a dalait, tele vannak érzelmekkel, a rossz napjaimat igazán élénkebbé teszi, a hangja sem semmi! 
- Van jegyed a koncertjére? - csillantak fel a szemeim, teljes izgatottság fogott el, ami nálam ritkán bújik elő. A srác újra felkacagott.
- Igen, ráadásul kettő. Egyedül nem járok ilyen helyekre, gondoltam megosztanám veled az örömömet. Nagy James Arthur rajongó vagyok. - éreztem, ahogy elmosolyodik, és én is ugyanezt tettem.
- Ha nem bánod, akkor szívesen elmennék.. veled. - nyeltem nagyot.
- Dehogy bánom. Örülök, hogy jössz. Nos, erről beszélünk még, de most mennem kell melózni. Este írok. Szia, Treena. - amint kimondta a nevem, megborzongtam. Hihetetlen, hogy tetszik nekem Kentin. Csak tudnék többet beszélni vele, ám soha nem sikerül, vagy pedig kellemetlen helyzetbe hozom magam, ami kínos szituációhoz vezet, ezt pedig elégszer éltem át, hogy tudjam milyen. Viszont Xavier gondolatától is csak egyre rosszabb lesz a helyzet. A szívem azt sugallja, szeretem, és nehéz elfelejtenem. Ez így van. A kérdés, vajon tényleg ki akarom törölni őt végleg a memóriámból, vagy csak ez egy újabb makacs gondolat? Őszintén, ki szeretne bele egy olyan lányba, mint Én? Senki...
  Délután öt óra fele léptem be a Diamond Beauty Salon nevű helyiségbe, ahol Anastasia már várt rám. 
- Á, végre. Már vártunk Treena. - mosolygott szokásához híven, majd elkezdte a körbevezetést. - Szóval a szalonnak három fő része van: a fodrász, a körmös, és a kozmetikus. Canterburry egyik különleges helye, ahova csakis olyan emberek jönnek, akik elég árat megtudnak fizetni egy teljes külső átalakításra. Mert ez a három rész nem külön-külön zajlik, hanem sorban egymás után. - olyan lelkesedéssel mesélte, hogy néha egy pillanatra hercegnőnek éreztem magam, aki a legklasszabb bálra készül, ami teljes átváltoztatást igényel, mind haj, mind köröm, s mind arc terén. A pillanat hamar el is múlt. 
- Tehát egy ember mind a három szakaszon végig megy. - jegyeztem meg. 
- Igen. Látom fog az agyad. - kuncogott, majd folytatta. - A te feladatod pedig, ezeknek a folyamatoknak az eltüntetése. Egy szóval: takarítás. - felvont szemöldökkel néztem a mellettem álló nőre.
- Hidd el Drágám, nem lesz könnyű dolgod. Viszont az árat megfizetem, ha teljesíted a feladatod.. tökéletesen. A vendégek nem szeretik a koszt, vagy ha levágott hajban kell lépkedniük. Itt pedig a tisztaság elvárt, annyira kell csillognia ennek a talajnak, mint a gyémántnak. Innen kapta a szalon a nevét. És a szemét sem csak egy sima kukába kerül. Készen állsz? - kihívó tekintete nem várt ellenkezést.
- Mint még soha. - válaszoltam vissza ugyanolyan kihívóan.
  Nem viccelt. Tényleg kemény meló, és egyben fárasztó. A levágott hajvégeket egy külön táskába kell összegyűjtenem, a padlót folyamatosan fel kell mosnom, akárhányszor valaki végig megy rajta piszkos cipőjével. A dolgozók kellékeit is folyamatosan rendbe teszem, hisz ez is a munkám része, ezt is öt percenként csinálom. Anastasia folyamatosan rajtam tartotta a szemét, miközben fontos személyekkel beszélgetett, például az egyik londoni cég vezetőjével, aztán Canterburry gazdagjaival cseverészett jóízűen. Jelenleg a kozmetikus eszközeit tisztítottam, meg és raktam őket e helyükre szimmetrikus alakzatban összerakva. 
- Treena? - nevemre felemeltem a fejem, majd szembe találtam magam egy szőke hajú lánnyal, ki végigmért tekintetével.
- Én vagyok. Segíthetek? - Először nem ismertem meg, de aztán leesett... Ő Clemency Allen.



5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó rész lett*-* végre! Már nagyon vartam^^ Tényleg van olyan hogy szajmaszk? :D felvilagositanal h az mi és hogyan működik? :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. :3 Igen, van. :D Az orvosok is ilyet hordanak, amikor mennek műteni. Na de ez a szájmaszk Ázsiában divattá vált. Kezdetben csak azért hordták pl. a kínaiak, hogy ha betegek voltak és az utcára merészkedtek, akkor mások ne tudják elkapni az baktériumokat. Aztán kezdetben csak nagyon kevés fajtában voltak kaphatók, később meg mindenféle mintával díszítették meg őket, és nagyon felkapott lett. De nem csak Ázsiában lehet kapni ilyeneket, internetről rendelsz, és már neked is van. Világszerte hordják őket, nem csak influenza miatt, szimplán divatból. Nekem még nincs, de szeretnék egyet. :3 Így ennyit tudtam összeszedni róla, remélem kielégítő választ kaptál. ^^

      Törlés
    2. Jaa akkor tudom hogy néz ki!:D omg nem is tudtam hogy ez ott divat... Pedig egy csomó dolgot olvastam már erről a tájrol. Köszi a felvilágosítást.

      Törlés
  2. Neeee....vége :( Amúgy már ugye rég volt fejezet, szóval csak én nem emlékszek, hogy ki ez a Clemency Allen, vagy ez egy új szereplő? :D Egyébként nagyon jó, ugye nem kell sokat várni a kövire? :O :) ^^ És jól néz ki az új design...:P

    VálaszTörlés
  3. Clemency az a lány, akivel Treena találkozott a kajáldában, mint pincérlány és Kentintől ismerte meg.:)
    Örülök, hogy tetszett a rész, a következővel sietni fogok ^^"
    Szintén örülök neki, hogy tetszik :)

    VálaszTörlés